Édesburgonya püré gránátalmával

pomegranate-sweet-potato

Egyszerű, gyors és mégis nagyon különleges. Vendégváráskor is tökéletes köret lehet.

Hozzávalók:

  • két közepes édesburgonya
  • egy közepes gránátalma
  • 3-4 ek kókusztejszín
  • lime

Az édesburgonyákat héjastól süssük meg kb 40 perc alatt 200 fokos sütőben. Ha megsült, attól függően, hogy önmagukba szeretnénk-e visszatölteni (így nagyon látványos vendégváró köret lehet), vagy pürét szeretnénk-e csinálni, hámozzuk meg az egészet, vagy a tetejét levágva kaparjuk ki a húsának a nagy részét.

Vagy villával, vagy aprító géppel törjük össze az édesburgonyát krémesre. Adjunk hozzá 3-4 evőkanál kókusztejszínt. Egyrészt ízlés dolga, hogy mennyire szeretnénk kiérezni belőle, másrészt pedig fontos, hogy ne legyen túl híg. Akkor jó az arány, ha éppen még érződik, de nem dominál. Egy-két evőkanál lime lével meg lehet bolondítani, amire ugyanez a szabály érvényes. Jó, ha érződik, de ne vigyük túlzásba. Majd a végén keverjük hozzá a gránátalma magokat. (Hagyjuk picit a díszítéshez.) Ha sima püréként kívánjuk feltálalni, akkor már kész is vagyunk.

Amennyiben azt a verziót választottuk, hogy visszatöltjük a burgonyába, akkor már mehet is bele. Tetejét pedig megszórjuk a maradék gránátalmával, esetleg mentalevelet szúrunk a tetejére.

Oszd meg másokkal is Share on FacebookPin on PinterestEmail this to someonePrint this pageShare on TumblrShare on Google+Share on YummlyTweet about this on Twitter

Édesburgonya püré gránátalmával” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Sipos-Markó Eszter szerint:

    Kedves Timi! 😊
    Ismét millió köszönet a csodás receptért!
    Nagyon nagyon finom volt.
    Egyébként is IMÁDOM az édesburhonyát és nem gondoltam volna, hogy ezt lehet még mennyeibre fokozni, de sikerült, hála Neked!
    Köszönöm 😉

    • Timi szerint:

      Én, amikor először készítettem így, utána legalább két hétig minden nap ezt ebédeltem. 😀 Teljesen bele voltam bolondulva én is. 🙂 Remélem még sok ilyen kellemes élményed lesz a receptjeim kipróbálása közben. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.