Édesburgonya chips - mindenment.es

Édesburgonya chips

Ropogós, fűszeres, kicsit édes, kicsit pikáns, nagyon nehéz abbahagyni.

Bevallom van vele vesződség plusz nem 10 perces művelet, és ha először csinálja az ember, akkor meglepődik, mert a végeredmény mennyiségileg messze nem hasonlít a kezdeti állapothoz. Én is kicsit sértetten vettem tudomásul, hogy ennyi ideig “piszkálgattuk” anyukámmal felváltva, és végül csak ennyi a jutalmunk. Aztán megkóstoltam. Onnantól egy szavam sem volt, Már csak azért sem, mert tele volt a szám vele. 🙂

Hozzávalók (2 főre):

  • két közepes édesburgonya (200 grammosak nagyjából)
  • 3-4 evőkanál kókuszolaj
  • fél teáskanál só
  • fél teáskanál pirospaprika
  • fél teáskanál bors
  • fél teáskanál fokhagyma
  • fél teáskanál szerecsendió
  • fél teáskanál kömény

Elkészítés:

  1. Hámozd meg az édesburgonyát, mosd jól meg és gyaluld le vékony szeletelővel.
  2. Keverd össze egy nagyobb tálban a kókuszolajat a fűszerekkel, majd dob rá az édesburgonya szeleteket.
  3. Kézzel dolgozd jól össze a fűszerekkel az édesburit, hogy lehetőleg minden szeletet érje a pác.
  4. Sütőpapírral bélelt tepsire tedd le úgy a szeleteket, hogy lehetőleg ne nagyon legyenek egy kupacban.
  5. Előmelegített sütőben 150 fokon először nagyjából fél óráig sütjük, majd picit forgatunk rajtuk és addig sütjük, míg meg nem pirul a másik oldaluk is.

Megjegyzés: ne aggódjunk, mikor kivesszük, még némelyik puha, de ahogy kihűl, ropogni fog. Előre is elkészíthető, mert napokig ropogós marad.
Figyelem! Diétában nem ajánlott, mert ezzel a sütési technikával bizony elég magas a zsírtartalma.

Tápanyag információ:
(1 adag: 200 grammos burgonyából)

Kalória: 482 kcal
Fehérje: 3 g
Szénhidrát: 40 g
Zsír: 36 g

Oszd meg másokkal is Share on FacebookPin on PinterestEmail this to someonePrint this pageShare on TumblrShare on Google+Share on YummlyTweet about this on Twitter

Édesburgonya chips” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.