Meggyes-mákos kocka

Ez a sütemény egy pici véletlennek köszönhető, egészen pontosan annak, hogy fejből próbáltam felidézni egy receptet, ami utólag kiderült, hogy nem teljesen sikerült, ellenben a végeredményt kóstolva annyira nem bántam.

Az eset úgy történt, hogy már többször olvastam a mákos kocka receptjét és egyik nap pont emlegettük is, amikor is elhatároztam, hogy hát én aztán ezt most megcsinálom. Emlékeztem rá, hogy a szokásos bögrés recept, végy egy bögre mákot, egy bögre zabot, egy bögre cukrot… Óó, hát én ezt ismerem, menni fog.
Aztán, mikor kisült és láttam, hogy az állaga nem egészen az, amire számítottam, akkor jöttem rá, hogy a végy egy bögre mákot, az egészen pontosan úgy hangzik, egy bögre darált mákot. Tehát, most szólok, hogy aki a piskóta szerű, magas, puha mákos kockára vágyik, ne ezt a receptet kövesse. 🙂

Ez a sütemény egy nedvesebb, töményebb, laposabb verzió, amolyan paleo sütemény állagú, kicsit sem piskóta szerű. És igen-igen tömény. De mákimádók biztosan nem fogják ezt bánni.

Hozzávalók:

  • 1 bögre mák (nem darálva)
  • 1 bögre zabpehely
  • 1 bögre kókusztej (vagy bármilyen növényi tej)
  • 1/2 bögre eritrit
  • 3 evőkanál kókuszzsír
  • 3 tojás
  • csipetnyi só
  • csipetnyi sütőpor
  • 1 bögre magozott meggy
  • 1 marék apróra törd dió

Elkészítés:

  1. kapcsolt be a sütőt és melegítsd elő 180 fokra
  2. száraz hozzávalókat tedd aprító gépbe és keverj rajta egyet
  3. add hozzá szépen, egymás után a nedves hozzávalókat is és hagyd, hogy a gép jól összedolgozza
  4. sütőpapírral, vagy szilikonnal bélelt tepsibe öntsd bele a tésztát
  5. szórd rá a meggyet és a diót
  6. 30-35 perc alatt süsd meg, akkor jó, ha a tetejét már mindenhol meg tudod kopogtatni (fontos, nem lesz belőle száraz, piskóta szerű süti, így a tűpróba ez esetben nem segít)
  7. hagyd kihűlni, csak akkor szeleteld fel

Meggyes-mákos kocka

Oszd meg másokkal is Share on FacebookPin on PinterestEmail this to someonePrint this pageShare on TumblrShare on Google+Share on YummlyTweet about this on Twitter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.