Almáspite torta zabpehelyből

Már gyerekként is rajongtam a zöld almáért. Nem a hivatalos zöld alma megnevezésre hallgató almáról van szó, hanem minden olyan almáról, ami nem piros. 🙂 10 évesen ez teljesen jó logika volt szerintem. Egyébként ez a vonzalmam azóta sem változott. Minden olyan almafaját imádok, ami savanykás és nem kásás, és lehetőleg minél közelebb van a zöld színhez. Bővebben…

Üvegbe zárt ajándék

Imádom a saját készítésű ajándékokat. Főleg, ha az ehető. Egyrészt mert úgy gondolom, hogy ünnepek táján sem kell vagyonokat költeni egymásra, mert az együtt töltött időnél úgysem tudsz jobbat adni. Másrészt, mert ezekben az ajándékokban benne van a készítőjének szíve-lelke. Miközben készül, örömöt szerez a készítőnek is, hiszen a tervezése, kivitelezése egy igazi kreatív program lehet és az ajándékozott pontosan érezheti az apró részletekben megbúvó törődést és szeretetet.
Azoknak is jó ötlet lehet, akiknek gyerkőcei már akkorák, hogy be tudnak segíteni. Hiszen anyának/apának vagy a nagyinak saját kézzel készített ajándékok biztos sikert aratnak. Bővebben…

Olivás-paradicsomos lepény – teljes kiőrlésű

Nagyon szeretem a saját készítésű kenyereket, zsemléket, és mindenféle pékárut. Gondolom azért is van ez, mert évekig kerültem őket és nagyon hiányoztak. Manapság már nem kell nélkülöznöm őket, hiszen, ha magam készítem pontosan tudom, hogy miből van és saját ízlésem szerint fűszerezhetem őket.

Bővebben…