Üvegbe zárt ajándék

Imádom a saját készítésű ajándékokat. Főleg, ha az ehető. Egyrészt mert úgy gondolom, hogy ünnepek táján sem kell vagyonokat költeni egymásra, mert az együtt töltött időnél úgysem tudsz jobbat adni. Másrészt, mert ezekben az ajándékokban benne van a készítőjének szíve-lelke. Miközben készül, örömöt szerez a készítőnek is, hiszen a tervezése, kivitelezése egy igazi kreatív program lehet és az ajándékozott pontosan érezheti az apró részletekben megbúvó törődést és szeretetet.
Azoknak is jó ötlet lehet, akiknek gyerkőcei már akkorák, hogy be tudnak segíteni. Hiszen anyának/apának vagy a nagyinak saját kézzel készített ajándékok biztos sikert aratnak.

Most egy nagyon egyszerű, mégis nagyon testreszabható ötletet hoztam. Ez nem más, mint az üvegbe zárt muffin.

Nekem azért nagy kedvencem ez a kis meglepetés, mert a csomagolás maga is felhasználható később. Azaz, az üveg, amibe költözteted a hozzávalókat. Csatos üveg, díszes csavaros üveg, szíves üveg, egyszínű üveg, mindenkinek más és más illik a konyhájába. És pont ettől válik igazán személyessé.

A másik momentum, a muffin ízesítése. Van, aki a csokisat szereti, van, aki a mandulásat, megint más az aszalványosat. Így hát, bárki ízlésére szabhatod! Ne félj kísérletezni sem. 🙂

Hozzávalók a csomagoláshoz:

  • egy közepes méretű zárható üveg
  • egy szép anyag darab az üveg lezárásához
  • kartonpapír a receptnek
  • kötöző szalag
  • befőttes gumi
  • opcionálisan: öntapadós, krétával írható címke

Belevalók:

  • 1,5 bögre teljes kiőrlésű liszt/zabliszt
  • 3/4 bögre eritrit/xilit
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál szárított citromhéj reszelék
  • opcionálisan: 1 bögre szeletelt mandula, 1 marék mazsola, csokoládé törmelék, aszalt meggy, aszalt áfonya…

Elkészítés:

  1. rétegezd az üvegbe a száraz hozzávalókat úgy, hogy szépen megmaradjanak a határok, azaz ne keverd össze: liszt, cukor, sütőpor, szódabikarbóna és az ízesítő elemek
  2. zárd le az üveged és helyezz a tetejére egy előre kivágott anyagdarabot, amit befőttes gumival fogass oda
  3. kösd át a tetejét egy szalaggal, hogy elrejtsd a befőttes gumit, de még ne kösd masnira
  4. vágj ki tetszőleges formára egy kartonlapot (ez lesz a használati utasítás), lukaszd át az egyik sarkában, és írd rá a következőket (persze akár ki is nyomtathatod, és ráragaszthatod a karton papírra):

                                   Hozzávalók:

1/3 bögre kókuszolaj
1 tojás
2/3 bögre natúr joghurt

Sütés:

180 fokon 15-20 perc

5. kösd rá a kis cetlidet a kötöző szalag segítségével az üvegre
6. végül, ha van krétával írható öntapadós matricád, akkor címkézd fel az üveget,         írhatod rá az ajándékozott nevét, a muffinod fantázianevét, vagy valami kedveset 🙂

 
Alapvetően abból indulunk ki, hogy a muffint mindenki szeretni, és muffint sütni mindenki tud. Így gyakorlatilag elegendő a hozzávalókat átadni az ajándékozottnak, és ő tudni fogja, mi a dolga. De ha mégis kételkednétek benne, akkor a legjobb, ha az ünnepekre való tekintettel a közösen töltött időt arra fordítjátok, hogy az ajándékot együtt készítitek (fogyasztjátok) el. 🙂

Forrás: pinterest.com

Forrás: pinterest.com

Oszd meg másokkal is Share on FacebookPin on PinterestEmail this to someonePrint this pageShare on TumblrShare on Google+Share on YummlyTweet about this on Twitter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.